Államosítsák-e a németek a BMW-t? Pro és kontra a német sajtóból

A BMW müncheni központja. (Eredeti kép: Wikimedia Commons)

„Így semmiképpen nem mehetnek tovább a dolgok” mondta Kevin Kühnert, a német ifjú szocialisták vezetője pénteken, miután a német politikusok jelentős része hevesen támadta kapitalizmus-kritikus kijelentéseiért. „Teljesen komolyan gondoltam, amit korábban megfogalmaztam. A kapitalizmus életünk túl sok területét hatja át” védte meg nézeteit „Pontosan a reakciók hevessége jelzi, hogy a társadalmi együttélésről szóló párbeszéd határai milyen szűkek lettek.”

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, idén május elsején a Németországi Szociáldemokrata Párt ifjúsági szervezetének (Jusos) elnöke egy interjúban a nagyvállalatok köztulajdonba vételéről és az ingatlanspekulációk megszüntetéséről beszélt. Kevin Kühnert az interjúban a demokratikus szocializmust nevezte meg, mint a társadalom számára elérendő ideális állapotot, s példaként pont a bajorországi BMW-t hozta fel, mint a jövőben lehetségesen kollektivizálható cégcsoportot.

Kühnert kijelentései – valószínűleg szándékosan – nem tartalmaznak konkrét elképzeléseket, hanem a „kapitalizmus meghaladásához szükséges” első lehetséges lépéseket vázolja. Ennek megfelelően valószínűleg a BMW sem véletlenül lett megemlítve: a céget közel fele arányban a Quandt család birtokolja, akik csak 2018-ben 1,1 milliárd eurót kaszáltak a részvényeiket. Vagyonuk ezzel pedig hozzávetőlegesen 34 milliárd euróra, azaz tizenegyezer milliárd forintra növekedett.

A német közbeszédet az elmúlt napokban egyértelműen meghatározó felvetés természetesen megosztotta a politikusokat és publicistákat éppen úgy, mint az ország lakosságát. És bár a véleményvezérek jelentős részének a harminc éve összeomló NDK jutott eszébe Kühnert javaslatairól, majdnem ennyien voltak, akik a gazdasági rendszer átalakításáról való párbeszédet szorgalmazták. Az egyik legbefolyásosabb német lapnak számító Spiegel főoldalán szombat reggel jelent meg egy esszé, aminek szerzője a pénzről és a tulajdonról való társadalmi vita modern kori felvételét javasolja.

Nils Minkmar vaskos írásában megjegyzi, hogy Németország alaptörvénye szerint az állam feladata nem a keveseknek biztosított jólét megteremtése, hanem az állampolgárok emberi méltóságának védelme. A két cél pedig gyakran ütközik: az emberi méltósághoz ugyanis szükség van az élelmiszer, víz és oktatás mindenki számára való biztosításának. Ezeket az alapvető szükségleteket pedig eddig is csak úgy tudta biztosítani az állam, hogy elutasította a piaci logikát és maga gondoskodott polgárairól.

Egy, a Civey nevű német közvélemény-kutató cég ötezer résztvevővel készített felmérése szerint a németek 57%-a teljesen elutasítja a cégek köztulajdonba vételét. Ezzel szemben mindössze 12% tartja azt mindenképp szükségesnek. Összességében az arány: 70% ellene, 23% mellette, 7% bizonytalan. A különböző pártok szavazói között azonban nincsen konszenzus: míg a jobboldali CDU/CSU illetve FDP szavazóinak 97%-a és 96%-a utasítja el a kollektivizálást, addig a zöldeknél ez az arány „csak” 56%, a szociáldemokratáknál pedig 46%. A radikális baloldali Linke szavazóinak pedig egyenesen a kétharmada tarja szükségesnek a cégek köztulajdonba vételét.

Amikor azonban Kühnert javaslatairól beszélünk, nagyon nem mindegy a szóhasználat. A gyorsan elhíresült mondat ugyanis így hangzott: „Kollektivizálás nélkül a kapitalizmus meghaladása lehetetlen”. Mivel magyarul a kollektivizálás szó leginkább a Rákosi-korszak erőszakos államosítását jelenti (azon belül is kiemelten a mezőgazdaság szocialista átszervezését), itt érdemes kiemelni, hogy a német kifejezés sokkal általánosabb. Pontos fordítása a „köztulajdonba vétel” lenne, ami pedig sok, teljesen különböző fogalmat lefed.

A Spiegel külön cikket szentelt a fogalmak letisztázásának. Itt különbséget tesznek az államosítás, az állami felvásárlás, a természetes monopóliumok államosítása, és a vészhelyzeti államosítás között. Ott vannak aztán a szövetkezetek, melyek szintén nagyon különböző módon jöhetnek létre, meg a magántulajdonban lévő, de a dolgozók által nagy mértékben kontrollált üzemek is. Kühnert nem tisztázta le, pontosan mire gondolt, egyet azonban leszögezett: mindenképpen egy jogszerű és a demokratikus normáknak megfelelő módszert képzel el. Azaz nem az egyik napról másikra szeretne kisajátítani gyárakat és cégeket.

A fiatal politikus javaslatai ellen leghevesebben talán pont azok keltek ki, akiknek leginkább szólt: a BMW munkásai. „A német cégek munkavállalóinak az SPD már szóba sem jön, mint potenciális választás” mondta Manfred Schoch, a BMW üzemi tanácsának vezetője. Alig van cég a világon, mely olyan jó munkakörülményeket biztosít dolgozóinak, mint a BMW. A vállalatot birtokló Quandt család ráadásul nem rövidtávon akar minél többet kifacsarni a márkából, hanem sokszor maguk szorgalmazzák az akár évtizedes távlatú beruházásokat.

Volt azonban egy másik téma, ami Kühnert javaslatát követően került reflektorfénybe. A napokban járta be ugyanis a német sajtót a hír, hogy az Airbus beperli a német szövetségi kormányt, amiért az megtiltotta a Szaúd-Arábiába irányuló fegyverexportot. Mint ismeretes, az arab királyság évek óta részt vesz a páratlanul véres jemeni polgárháborúban, fegyvereit pedig gyakran veti be civil célpontokkal szemben is. Erre volt a német kormánynak a reakciója, hogy leállította a Szaúd-Arábiába által megrendelt fegyverek leszállítását.

Az Airbus most sajtóhírek szerint az elmaradt veszteségei miatt perli a német államot, ebben a kérdésben viszont már a másik oldalon álla a közvélemény nagy része. A német társadalom többsége ugyanis elítéli a Jemenben elkövetett háborús bűnöket és egyetért a kormány exporttilalmával. A hír hallatára reagált a német közvélemény jelentős része úgy, hogy talán nem az autógyárakat, hanem sokkal inkább a háborúkból és emberek legyilkolásából profitot szerző fegyvergyártókat kellene államosítani.

Ugyanilyen etikai probléma a német autógyártók környezetvédelem elleni kartellezése. Ahogy korábban kiderült, a Volkswagen a Daimler (Mercedes) és a BMW lebeszélték, hogy szándékosan egyikük sem fejleszt például a városi levegőt és ezzel az emberi egészséget védő új filtereket a benzinmotorokra. Ezen felül együttműködtek annak érdekében is, hogy megakadályozzák a környezetkímélő technológiák elterjedését. Ezt figyelembe véve pedig meg kell említeni, hogy míg a BMW profitjait egy nagyon szűk kör teszi zsebre, addig a környezetkárosítást az egész társadalom szenvedi el.

És ha a német közvélemény nagy része nem is áll Kühnert meglehetősen ködös javaslatai mögött, egy társadalmi párbeszéd mindenképp elindult a témában. Így került ismét reflektorfénybe a vagyoni egyenlőtlenségek Németországot is érintő borzalmas mértéke. Megdöbbentő adat, hogy a német háztartások több, mint a fele (53%) semmilyen ingatlannal nem rendelkezik, ezen belül pedig a városokban még kevesebb a saját tető alatt lakók aránya: mindössze a háztartások 14%-a rendelkezik saját lakással.

Minden tulajdont összeszámolva pedig még égetőbb az egyenlőtlenségek problémája. Az egy dolog, hogy a németországi vagyon 51%-a a leggazdagabb 5% kezében van. Sokkal megdöbbentőbb azonban a tény, hogy a 45 leggazdagabb német család pontosan annyi vagyon felett rendelkezik (214 milliárd euró), mint a társadalom szegényebbik fele, ami hozzávetőlegesen húszmillió német háztartást jelent.

Összefoglalva tehát Kevin Kühnert javaslata még nem fogja visszahozni az NDK-t, de rávilágít arra, hogy a világ egyik legerősebb gazdasága mögött is súlyos társadalmi problémák rejlenek. Ezek mellett pedig egyre kevésbé lehet majd elmenni, s a kapitalizmus és demokrácia kapcsolatáról mindenképpen el kell kezdeni beszélni. Kühnert pedig ebben a párbeszédben igyekezett megdönteni egy tabut.

A cikk írásához a Spiegel.de cikkeit használtam fel.