Köztulajdonba venné az óriásvállalatokat a német ifjú szocialisták vezetője

Kevin Kühnert (Kép: Wikimedia Commons)

Kevin Kühnert, a Németországi Szociáldemokrata Párt ifjúsági tagozatának (Jusos) elnöke a demokratikus szocializmusról szóló elképzeléseiről beszélt egy, a Die Zeit hetilapnak adott interjújában. Az ifjú szocialista vezér a BMW-hez hasonló nagyvállalatok közösségi tulajdonba vételéről és az ingatlanspekuláció megfékezéséről is határozott véleménnyel rendelkezik.

“Közösségi tulajdon nélkül a kapitalizmus meghaladása lehetetlen” mondta Kevin Kühnert. Véleménye szerint a profitok elosztását demokratikusan kell kontrollálni, pontosan ezért korlátozná a birtokolható ingatlanok számát is. „Nekem nem az számít, hogy végül a BMW ajtaján állami autógyár vagy közösségi autógyár felirat áll”. A lényeg szerinte, hogy a gyár által megtermelt profitot valami közösségi formában osszák szét. Ez pedig a tisztán kapitalista termelési modellt kizárja.

„Mindenkinek annyi ingatlantulajdona legyen, amennyit használ is” mondta el az interjúban Kühnert a lakó jellegű ingatlanokról. Véleménye szerint nem szabadna üzletet csinálni a lakhatásból, helytelen, hogy ez is piaci alapon működik. Az államszocializmussal kapcsolatos kérdésre a Jusos-vezér azt válaszolta, hogy jól működő modell még soha, sehol nem valósult meg. Ez szerinte a demokratikus döntéshozatal hiányából eredt, ezért nem lehet a jövőben a demokratikus szocializmus fogalompárt elválasztani.

Kevin Kühnert kijelentései a német politikusok egy részének heves kritikáját váltotta ki. Mind a liberális jobboldal (FDP), mind a konzervatív jobboldal (CDU, CSU) politikusai a harminc éve megszűnt NDK eszméjéhez hasonlították Kühnert gondolatait. De még saját pártjában, a SPD-ben is volt, akik elhatárolódott tőle. Johannes Kars, az SPD parlamenti képviselője a következőt írta a Twitteren: „Hatalmas ostobaság. Mégis, mit szívott előtte? Biztos nem volt legális.”

Mások ugyanakkor védelmükbe vették a sokak körében népszerű politikust. Az SPD alelnöke, Ralf Stegner szerint bár az anyapárt nem osztja Kühnert elképzeléseit, de egészségesnek tartja, hogy egy ifjúsági szervezet radikálisabb a pártnál. Markus Feldenkirchen, a Der Spiegel berlini irodájának publicistája szerint „Ha már a szociáldemokrata párt ifjúsági szervezetének vezetője sem fogalmazhat meg kapitalizmuskritikát, akkor lezárhatunk minden, a gazdaságról szóló vitánkat.”

A kritikákra reagálva Kevin Kühnert kiemelte, hogy a demokratikus szocializmus elképzelése az SPD aktuális programjában is szerepel. A párt alapdokumentuma szerint ugyanis „a demokratikus szocializmus számunkra egy szabad, igazságos és szolidáris társadalom elképzelése marad, melynek megvalósítása a hosszú távú célunk”.

(Via: Spiegel, Spiegel)