Parlamenten kívüli ellenzékből jogi paradigmaváltás

Károlyi Mihály

Az I. világháború következményei

11918-ban az első világháború végéhez közeledve, a kezdeti fellángolás után a magyar lakosságban mindinkább elvesztette társadalmi támogatottságát a háborúban való részvétel. A társadalmi-politikai változtatás igényének legfontosabb előzménye az általánossá váló békevágy és a világháborúból való kilépés szándéka volt.
Bár az I. világháború magyarországi emberveszteségét érintő szakirodalomban megosztó adatokkal találkozunk, összességében 500 és 700 ezer közötti nagyságrendről beszélhetünk.

A háború okozta tömegelégedetlenség és az ebből fakadó pacifizmus, valamint az ezzel párhuzamosan történő nemzeti függetlenedési kísérletek végső soron elvezettek az Osztrák-Magyar Monarchia felbontásának igényéhez. Az 1918-as magyar belpolitika legkardinálisabb kérdése tehát a háború mielőbbi befejezése, illetve a birodalomtól való elszakadás lehetséges módjai voltak.

A dualista államrend összeomlása

Károlyi Mihály

A dualista államrendszer összeomlása közepette a demokratikus és békepárti ellenzék egyik legmeghatározóbb vezérévé a konzervatív arisztokratából kérlelhetetlen radikális demokratává vált Károlyi Mihály lett.

Károlyi 1905-ös parlamentbe kerülésétől kezdve egyre inkább a birodalomtól való függetlenség politikáját képviselte, azonban a konzervativizmussal való szembefordulásának legfontosabb állomása az 1912-es véderőtörvény utáni tiltakozása volt, melynek az akkori házelnök, Tisza István, erőszakkal vetett véget.
Az ominózus tiltakozás után döntött úgy Károlyi Mihály, hogy a parlamenti politizálás kiüresedése után Jászi Oszkárral parlamenten kívüli demokratikus és szocialista ellenzéket szervez.

Károlyi Mihály már ekkor egyik legfontosabb törekvése volt – és a Tisza-kormány legnagyobb bűne is egyben -, hogy a magyar lakosság töredéke (jellemzően a tehetősebb férfiak) vehetett részt a választásokon.
1912. május 23-án, a vérvörös csütörtökön a szocialisták által szervezett tüntetés volt a válasz a Tisza-kormány elitizmusára és antidemokratikus hatalomgyakorlására, a magyar munkásság érdekképviseletének hiányára, az embertelenül alacsony munkabérre, és a vagyoni- és nemi választójogi cenzusra .

Villamos barikád a Vérvörös Csütörtökön

A szocialista hívószóra Parlament elé vonult magyar munkások általános választójogot követeltek, amelyet Tisza István egész politikai pályafutása alatt ellenzett, hiszen a választójogot éppúgy, mint a nemzetiségi kérdést, klerikális alapon kívánta megoldani. Tisza István és Károlyi Mihály politikai ellentéte ekkorra már visszafordíthatatlanul elmélyült.

11918-ra a magyar társadalomban befolyását mindinkább elvesztő Tisza-kabinet és az azt követő konszolidációra törekvő kormányok szociális törvényeket helyeztek kilátásba. Ennek legfontosabb eleme a demokratikus földbirtokpolitikát támogató intézkedések sorozata volt, melyek az önhibájukon kívül válságba jutott gazdasági egyedek fölsegítését és talpra állítását tűzte ki célul.

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt térnyerése

Károlyi Mihály és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt azonban továbbra is az általános aktív és passzív választójog, az általános szabadságjogok szavatolásának kérdését tartotta relevánsnak, valamint a birodalomtól függetlenedő nemzetpolitikát sürgetett. Ennek legfőbb proklamációja a Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1918. októberi kiáltványában ölt formát, amely szerint alkotmányozó nemzetgyűlésre és új kormányra van szükség a demokratikus társadalompolitikai átrendeződéshez, valamint kimondja, hogy a társadalmi igazságosság eléréséhez nélkülözhetetlen a magántulajdon-, illetve földreform.

IV. Károly manifesztuma

1918. október 16.-án IV. Károly császár, a birodalom első embere, reflektálva az egyre kialakuló birodalmon belüli feszültségre és megosztottságra, kiadott manifesztumában deklarálta a Habsburg-jogar alatti szövetséges államrendszert. A monarchia egyben tartásának preferenciáján túl deklarálta minden nép autonóm államához való jogát, amely egy föderatív struktúra keretében jöhetett volna létre. Ebben az elképzelésben a birodalmi gyűlésben az autonóm államok nemzeti tanácsai képviselték volna nemzetüket. IV. Károly tehát felszólította a birodalmon belüli nemzeti közösségeket, hogy alakítsák meg saját nemzeti tanácsukat a föderatív államstruktúra részeiként.

Tisza-kormány megbukik

Ugyanekkor Magyarországon Tisza István a Parlamentben a következőket mondta: “Én nem akarok semmiféle szemfényvesztő játékot űzni a szavakkal. Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály t. képviselő úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elveszítettük”. Tehát Tisza és kormánya elismerte vereségét.

Ezután a Károlyi Mihály vezette Függetlenségi és 48-as Párt, a Jászi Oszkár vezette Polgári Radikális Párt és a Garami Ernő és Kunfi Zsigmond által irányított Magyarországi Szociáldemokrata Párt október 24-én megalakította a Magyar Nemzeti Tanácsot, Károlyi Mihály elnökletével, nyíltan vállalva ezzel az ellenkormány szerepét.

A magyarországi belpolitikai helyzeten túl IV. Károly manifesztumának elképzelése nem találkozott a birodalmon belüli nemzetek- szlovákok, lengyelek, csehek, horvátok stb.- szuverenitási törekvéseivel, de a kialakult magyar feszültségre sem adott érdemben választ. Nem adott segítséget a szociális válság leküzdéséhez, az egyre csak feszülő etnikai ellentéteket sem enyhítette.

A magyar kormányra hárult tehát ezeknek a széleskörű és komplex problémáknak a megoldása, elsősorban alkotmányos kereteken belüli orvoslása.
Wekerle Sándor azonban már hiába próbálta alkotmányreform-tervezetében előterjeszteni a perszonáluniót, illetve a nemzetiségek számára az egyéni jogok biztosítását, az alapvetően közjogi térre szorítkozó program fölött ekkorra már elszállt az idő. Az országon belüli közhangulat ekkorra már radikális változásokat követelt, a válság megoldását már csak politikai forradalomban látta.

Népköztársaság

A társadalmi igényt meglehetősen objektíven és reálisan érzékelve 1918. október 23-án lemondott a régi rendszer utolsó kormánya, a Károlyi-hívek megalakították a Nemzeti Tanácsot.
Az utcán is egyre erősödő forradalmi események hatására Károlyi végül miniszterelnöki megbízást kapott és a Nemzeti Tanács új kormányt alakított. Röviddel ezután, 1918 novemberében IV. Károly lemondott a trónról. Kikiáltották a Népköztársaságot, így 400 év után Magyarország újra szuverén állam lett. 1918. november 16.-án a Nagy Nemzeti Tanács elfogadta a „Néphatározat”-ot, amely alkotmánylevélnek is tekinthető dokumentum. Nem csak a Habsburg-ház 4 évszázados uralmára tesz pontot, hanem a magyar királyság intézményére is, így Magyarország „minden más államtól független népköztársaság lett.” A népköztársaság megjelölés a korban parlamentáris demokráciát jelentett.

1 Az új kormány legfőbb célja egy igazságosabb, modern, polgári Magyarország megteremtése volt.
A Károlyi-, és Berinkey kormányok által hozott negyven néptörvény, majdnem négyszáz rendelet a liberális állam alapjait kívánta lefektetni, illetve a még élő feudális struktúrákat eltörölni. A politikai rendszer és közélet demokratizálódásának ügyét azonban nem sikerült zökkenőmentesen véghez vinni, hiszen a Tanácsköztársaságot követő kurzus nem ismerte el legitimnek sem az őszirózsás forradalmat, sem ebből következően a Károlyi-kormányt, hiszen a forradalom nem fér bele az organikus államfejlődés biztosította jogfolytonosságba.

Választójog

A legfontosabbnak tekinthető a Károlyi-kormányban elfogadott új választójogi törvény, amely az állampolgárok politikai nyilvánosságban való részvételét markánsan növelte. Kiterjesztették minden magyar nyelven írni-olvasni tudó 21 éven felüli férfi és 24 éven felüli nő számára, így Magyarországon először a nők is szavazati joggal rendelkeztek.

Sajtó-, és véleménynyilvánítási szabadság

A sajtószabadság szempontjából legfontosabb lépésnek bizonyult a biztosítékfizetési kötelezettség, amelyet korábban megköveteltek a lapalapításhoz. Ez lehetőséget adott a szerényebb anyagi helyzetben lévő vállalkozók sajtópiacon való megjelenésében. A sajtóvétségek fölötti ítélkezést esküdtszéki útra terelték.

Egyesülési és gyülekezési jogok

2Az egyesülési és gyülekezési szabadságjogok liberalizációja lett a legszilárdabb jogforrás a politikai nyilvánosság és szervezkedés számára, ez tekinthető a népköztársaság demokratikus jellegének legfőbb bizonyítékának. Az 1919. évi 3. néptörvény rögzítette: „Az egyesülés és gyülekezés joga mindenkit megillet.” Ez a törvény messze meghaladta az addigi szabályozás korlátait, hiszen innentől kezdve az egyesületek megalakításához és a gyűlések megtartásához semmilyen hatósági aktus kötelezettsége nem fűződött. Egyedül az egyesületek jogalanyiságához kívánta meg azok bírósági jegyzékbe történő felvételét. De a törvény rendelkezett arról is, hogy „a bíróság az egyesületet, ha alapszabályszerű célja büntetőtörvénybe nem ütközik, az egyesületek jegyzékébe bejegyezni köteles”.

Szociális reformok

A háború következményeként az összeomlás közeli állapotba sodródott gazdaság nagymértékű infláció mellett súlyos mértékű szegénységet eredményezett. A világháború nyomorának csillapítására égető szükség volt mielőbbi szociális reformokra is. A Károlyi-kormány szociális intézkedései közül a legnagyobb jelentőségű a munkanélküli-segély, amely megteremtette a szociális háló alapvázát, illetve lefektette a jóléti állam alappilléreit azzal az elvvel, hogy az államnak kötelessége az állampolgárainak a megélhetéshez szükséges legalapvetőbb feltételek biztosítása.

Munka-és családjogi szempontból kiemelkedő fontosságú volt a 14 év alatti gyermekmunka betiltása, jelentősen emelték a béreket a legfoglalkoztatottabb ágazatokban, illetve tervezték a 8 órásmunkanap bevezetését.

3Földtörvény

A nagy vita után elfogadott új földtörvény kimondta az 500 holdnál nagyobb magán- és a 200 holdnál nagyobb egyházi birtokok kártalanítás ellenébenvaló kisajátítását, és egy-egy család eltartására alkalmas kis- és középbirtokokra való felosztását. A nagybirtokosok és a katolikus egyház természetesen először ennek a kezdeményezésnek ellenállt, azonban heves viták után kialakult a konszenzus, amelynek eredményeképp elfogadták a kisgazdapárti Nagyatádi Szabó István által előkészített földtörvényt.

Leszámolás a radikális szervezetekkel

A demokratikus, polgári állam megteremtése mellett a Károlyi-rendszer kormányai törekedtek a belső rend megszilárdítására, kevés sikerrel.
1919 februárjában a kormány rendőri erővel lépett fel két, frissen megalakult szélsőséges szervezettel szemben: feloszlatta a Magyar Országos Véderő Egyletet (MOVE), amelyet Gömbös Gyula vezetett. A szervezet diktatórikus jobboldali kormányzatot és a történelmi határok fegyveres védelmét követelte.

Kun Bélát, a Kommunisták Magyarországi Pártjának vezetőjét 31 társával együtt fogságba záratta. Ez közvetlenül az 1919. február 20-i munkanélküli-tüntetés után történt, amely a Népszava budapesti szerkesztősége előtt fegyveres összetűzéshez is vezetett.

A Károlyi-kormány karhatalmi szervei

A bűnüldöző és a közigazgatási szervek rossz állapota nagy részben a háborús erőfeszítéseknek volt köszönhető. Ezek ugyanis végzetesen leterhelték és egyben meg is gyengítették az államgépezetet.

A háború alatti behívások miatt a rendőrök száma jelentősen csökkent, miközben újabb és újabb4 feladatokat kellett volna ellátniuk.
Már 1914-től a Lajtán túli tartományokban be kellett vonni a katonaságot a különböző rendfenntartó akciókba.
A kormány 1917 végén kért először csapatokat az ország belügyeinek biztosítására, majd 1918 február 10-től felállította a karhatalom egységes parancsnokságát, a később hírhedtté vált Lukachich Géza altábornagy vezetése alatt.

A nyilvánvalóan labilis helyzetet a katonaság alkalmazásával azonban nem tudták stabilan fent tartani. 1918 végén a déli frontról hiányzó katonaszökevények száma már 100 ezer fő körül mozgott.

További probléma volt az egyre növekvő erőszakhullám is, amely a háborús mentalitás táptalaján alakulhatott ki, a háborút esetlegesen túlélő katonák traumatizáltan, mentálisan leépülve tértek vissza bizonytalan szolgálat előtti életükbe. Nem csak az adott katona, de annak szűkebb környezete, családja is sok tekintetben amortizálódott a háborús évek alatt. Ez a közhangulat, valamint a szegénységből következő nyomor olyan körülményekké váltak, amelyek a háború előtti közerkölcsöt, közhangulatot alapjaiban lerombolták.

Ez tette lehetővé a korban uralkodó mindennapos lopások melletti nagyobb méretű erőszakhullámot is, amelyet jól illusztrálnak a következő jelentések a Duna-Tisza közéből:

A járási szolgabíró távirati jelentése a vármegye alispánjának a tanyákon és falvakban még észlelhető zavargásokról. Kiskőrös, 1918. november 5:

“A rablás és fosztogatás magakadályozására és a belrend helyreállítására küldött katonaság a tegnapi napon Kiskőrösön a rendet helyreállította. A tanyákon és a járás összes községeiben a tömeg garázdálkodása egyre tart. Beérkezett jelentések és a menekülőktől szerzett magánértesülések szerint legnagyobb a garázdálkodás Kecel, Hajós, Bócsa és Sükösd községekben. Méltóztassék intézkedni, hogy Kőrösre legalább egy század erejű katonaság minél gyorsabban érkezzék, mert a szükséghez képest a katonaság elosztása innen történne.” 5

A peszéradacsi közjegyző 1918. november 7-én a karhatalom kirendelését kéri a járási főszolgabírótól:

“A 4563. számú rendeletre jelentem, hogy Peszéradacson polgárőrség nem alakítható, miután a község elszórt pusztákból áll, noha a személyi és vagyonbiztonság érdekében szükséges volna tekintettel a mostani viszonyokra. Éppen ezért kérjük a főszolgabíró urat, hogy a csendőrség megerősítésére legalább 6 embert, azonkívül az egyes puszták biztonsáságnak fenntartására a bérlők terhére 10 katonát kirendeltetni kegyeskedjék, hogy a lefegyverzést is foganatosíthassuk. Az elszámolás során átvett gabonanemű kevésnek bizonyult, kérek felhatalmazást, hogy a bérlőktől az orosz hadifoglyok részére fennhagyott gabonát rekvirálhassam az ellátatlanok részére.”

A Károlyi-kormány belső stabilizációjának első és legfontosabb lépése a rendteremtés volt. Bár a zavargások nagysága régiónként eltért, összességében országos szintű volt a probléma, így elengedhetetlen volt a probléma helyi, lokális kezelése, valamint a globális stratégia kidolgozása is. Budapesten, a fejlettebb infrastruktúra és nagyobb rendelkezésre álló állomány miatt hatékonyabban, gyorsabban zajlott a helyzet konszolidálása, felügyelete.
Vidéken azonban, ahol a központi szervek karhatalma már nem ért el, nehezebben.

A nagyváros és a vidék közötti nyilvánvaló különbség több egymással összefüggő tényezőre vezethetők vissza. Budapesten erősebb volt a Károlyi-kormány támogatottsága, különösen az itt igen népszerű szociáldemokrata párt révén. A szociáldemokrata párt befolyása alatt álló szakszervezetek november első napjaiban nagy számban tudtak megbízható tagokat toborozni az önkéntes védelmi szervezetekbe.

Vidéken ezzel szemben jóval kevesebb erőforrást tudtak a karhatalom rendelkezésére bocsátani. Erdélyben fokozta a káoszt az is, hogy a helyi önvédelmi erők többsége nemzetiségi alapon jött létre, ezért ezek szinte kizárólag csak a saját nemzeti tanácsaiknak engedelmeskedtek. Kolozsváron például többször is előfordult, hogy a rendőri erők az azonos nyelven beszélő rendbontók mellé álltak és szembekerültek a budapesti kormányhoz hű karhatalommal.

A vidéki karhatalom eredménytelenségét jól illusztrálja a követkető minisztériumi összefoglaló:

A Honvédelmi Minisztériumba vidékről beérkező jelentések összefoglalója

“A városokban a rend általában könnyebben volt helyreállítható, a fosztogatás főleg élelmiszerekre és italokra terjedt ki. Több községben a normális viszonyok helyreállítását a visszaözönlő fegyveres katonák ismételten megakadályozták. A már szervezett polgár- és nemzetőrséget szétugrasztották. Igen sok helyen a fosztogatásban jómódú gazdák is részt vesznek. Nemzetiségi vidéken a nemzetőrség megalakítása nehezebben megy. Az ország egyes helyein fosztogató bandák alakultak, ezeknek a leküzdése a nemzetőrség (polgárőrség) által nem minden esetben sikerült. A statáriumot a hatóságok (parancsnokságok) nem merik engedély nélkül kihirdetni. Felhatalmazást kell kiadni. A románlakta vidéken a magyarság helyzete 6egyes községekben veszélyes. Az északnyugati megyékben, hol a cseh rendes csapatok az ország területére léptek, eddig panaszok nem merültek fel. A nemzetőrség megalakítására vonatkozó sok kérdezősködést a már kiadott rendeletek nagyobbrészt tisztázzák.”

Nemzetőrség

Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a védőrség és a rendőrség is csak helyi szinten tudja kezelni a sorozatos rendbontásokat, így égető szükség van országos hatókörű rendvédelmi alakulatok felállítására.

A korábban elvileg erre hivatott csendőrség ráadásul a háború alatti létszámcsökkentés miatt teljesen használhatatlanná vált, illetve a vezetőiben az új hatalom egyáltalán nem bízott meg.

Károlyi-kormány november 11-én átfogóan szabályozta a karhatalmi szervek jogállását.
Ekkor meghatározták a legitimként elismert szervek körét, úgy, mint a katonaság, nemzetőrség, védőrség, csendőrség, rendőrség, polgárőrség, népőrség.

A nemzetőrségbe kizárólag olyan önkéntesek léphetnek be, akik nem 1896 és 1900 között születettek, tehát nem vonatkozik rájuk a hadkötelezettség.
A nemzetőrök parancsnoksága a Hadügyminisztériumban volt, vezetésüket hivatásos és tartalékos tisztek látták el, felszerelésük és – ami a legfontosabb – illetményük is megegyezett a katonaságéval.
A nemzetőrség kormánybiztosává a korábban a Tisza-kormányt élesen bíráló publicisztikáiról ismert, Károlyi-párti Fényes Lászlót nevezték ki.

A korábban spontán létrejövő rendfenntartási szerveket a Nemzetőrség képes volt bekebelezni, így létszáma gyorsan duzzadt a várt mértékig.

A nemzetőrségben való szolgálat illetményét a korban szokatlanul magasra szabták, így ez vonzó pályának bizonyult a hadkötelezettséggel nem rendelkező férfiak számára, mivel stabil megélhetést biztosított. Ez azonban nehézség is volt, mivel a helyi közigazgatás friss felállása és sok esetben szervezetlensége mellett, nem tudták mindig előteremteni a magas zsold finanszírozásához szükséges anyagi hátteret. Összességében tehát a helyi közigazgatási szervek koordinációs problémákba ütköztek, jól jelzi ezt az alábbi ispánoknak címzett kormánybiztos levele is:


Fényes László rendelete a nemzetőrség átszervezéséről

7“Ezen rendelkezéseket szükségessé teszi az a körülmény, hogy a helyi nemzetőrség egyes helyeken immár teljesen fegyelmezetlen csoportokká kezdtek átalakulni és tagjává szegődött minden olyan megbízhatatlan egyén is, aki a termelő munka helyett csupán a nemzetőri illeték miatt állt névleg vagy csak igen kis teljesítménnyel a nemzetőrség szolgálatába, anélkül, hogy arra komoly szükség lett volna. Már az eredeti, 5220.1918 M.E. rendelet megállapította, hogy valamely község lakói elsősorban saját érdekükben védik helyiségüket, s annak őrzését maguk között akképpen föloszthatják, hogy polgári foglalkozásukat normálisan teljesíthetik. A népkormány gondoskodni tartozik arról, hogy a termelő munka a nemzetőrségek szervezésével meg ne állhassék, mert ha termelés nincsen, akkor az ország polgárainak megélhetési lehetősége vész el. Fel kell arról mindenütt világosítani a népet, hogyha munka helyett mindenki nemzetőrködni akar, akkor a népnek nem lesz kenyere, épp most gyártani szándékolt ruhája, cipője, cukra, szene és semmi olyan megélhetési eszköze, amelyhez az ország közgazdasági ereje fokozott mértékben való felhasználása szükséges. Bizonyos vagyok benne, hogyha kellő módon közvetlenül és igaz szavakkal meggyőzik a magyar népet az országot fenyegető ínségről és az ország minden részébe benyomuló ellenség bekövetkező pusztításairól, akkor a legelkeseredettebb polgára e hazának is be fogja látni, hogy az élethez munka kell, a munkát csak rend teremtheti meg. A rendet a hadsereg, a rendőrség, a csendőrség és a most új formában felállítandó nemzetőrség fogja betölteni. Az ő feladatuk ezek mellett a karhatalom többi erőinek kiegészítése és ezért fontos a nemzetőrséget megyénként és járásonként újra megszervezni.”