A Néppárt nevű európai cégcsoport nem tud megválni a Fidesz nevű, igen sikeres termékétől

A német nagytőke két hűséges szövetségese (kép forrása: it.euronews.com

Ahogy előre megírtuk többször is (itt meg itt), az Európai Néppárt nevű magát politikai erőnek nevező csoportosulás természetesen nem zárta ki tagjai közül a Fidesz nevű, Magyarországon tevékenységet folytató vállalatot. A politikai cirkuszt persze hetekig húzták, hiszen ebből a csoport minden tagja profitálhat valamit otthon. Egyesek elmondják, hogy ők bizony megpróbálták megregulázni a magyar rosszfiúkat, azok meg folytathatják a szabadságharcnak nevezett műsorukat.

A „jogállamiság” meg „sajtószabadság” nevű, Németországban eladható politikai termék ma a „migránspárti” Magyarországon eladható politikai termékkel ütközött meg. De persze a magasztos szavak kimondói is pontosan tudják, hogy ezek nem jelentenek semmit. Összetartó értékek már régen nincsenek. Léteznek ugyanakkor német cégek, amik az EU-ban kivételesen kevés pénzért dolgoztatják a magyar munkavállalókat, ezzel hatalmas profitokat zsebelve be. És léteznek magyar cégek, akik az EU-s pénzek lenyúlásából zsebelnek be hatalmas pénzeket. És amíg ezek a gazdasági szereplők boldogok, addig végső soron a politikusoknak nevezett alkalmazottaiknak sincs miért összeveszniük.

És, mint eddig is mindig, most is bebizonyosodott a régi igazság: a tőke és a fasizmus jegyesek.