A Párizsi kommün és a közvetlen demokrácia

Lapos Péter írása

Az 1871. március 28-án létrejött Párizsi kommün alatt a francia fővárosban egy pillanatra megingott a társadalmi hierarchia rendszere, amikor a nép demokratikus munkástanácsai kerültek hatalomra.

Hazai vonatkozása is volt a forradalomnak: a magyar Frankel Leó a közmunkabizottság elnökeként vett részt a vezetésben.
A Kommün létrehozói úgy gondolták, a jövő Franciaországa hasonló tanácsokból fog majd állni.
Bevezették a nyolcórás munkaidőt, szekularizációt hajtottak végre, nyugdíjrendszert vezettek be és felfüggesztették az adósságokat, ugyanakkor a magántulajdont meghagyták.
A Kommün vezetői lehetővé tették, hogy a dolgozók irányításuk alá vonják a tulajdonos nélkül maradt üzemeket.
A forradalom nagy újdonsága a helyi demokrácia, a politikai részvétel és a társadalmi autonómia új formáinak létrehozása volt.

A Párizsi kommün mindössze hatvan napot élt meg. A radikális eszmék térhódításától tartó I. Vilmos német császár hadserege is közreműködött a Kommün elfojtásában. A leverést követő megtorlás mintegy 80 000 kommünár életét követelte.

Hasonló módon a Párizsi kommünhöz, a mi 1956-os forradalmunk is elsősorban a mártírok ünnepe lett. 85 évvel a Kommün után 1956-ban a budapesti egyetemeken és főiskolákon forradalmi diákbizottságok, a gyárakban pedig a Kommünhöz hasonlatos munkástanácsok, (illetve forradalmi bizottságok) alakultak.
Ezek révén az üzemek és bányák dolgozói tulajdonba kerültek.
A magyar forradalom talán legfontosabb társadalmi újítása a közvetlen demokrácia bevezetése; a munkások demokratikus önigazgatása volt, amely mögött az a hit állt, hogy alulról szerveződve létrejöhet a “demokratikus”, igazságos társadalom.

A munkahelyi bizottságokban való részvétel politikai élményt adtak a társadalom egyébként politikától távol álló tagjainak, ami öntudatot, felelősségérzetet adott. A magyar forradalmárok demokratizálni akarták a szovjet típusú rendszert, és nyugati viszonyokat akartak teremteni Magyarországon.
A magyar ’56 élete még a Kommünnél is szalmaláng-életűbb volt: csupán október 23-tól november 4-ig tartott, de leverése egyáltalán nem történhetett volna meg szovjet fegyverek és egy elsöprő erejű idegen hadsereg nélkül.
Igaz, a munkástanácsok még december elejéig folytatták a sztrájkot, azonban a következő három évben mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 21 668 személyt börtönöztek be, 16-18 ezer főt internáltak.

Még akkor is, ha kisebb mértékben, de ahogy a franciákban, úgy a magyarokban is, generációk során át összegződtek az eszmék, tapasztalatok, sérelmek, remények, a közösségiség és a politikai cselekvés formái. 

A jelenlegi magyar kormány éppen azt a társadalmi autonómián lapuló közösségi cselekvést akarja ellehetetleníteni, ami elengedhetetlen lenne a rezsim- és rendszerváltáshoz.
Mindezt a sajtó kézivezérlésével, a propagandával, az állam törvényes működésének látszatával, és a „minden ellenkezés hiábavaló” típusú cselekvéssel éri el.
Orbán Viktor nem hagyja, hogy meginogjon a magyar emberek fejében a társadalom hierarchiájának jelenlegi rendszere, ahol a politikai elit (a párt) hatalma, a felülről vezéreltség és ezzel szemben a társadalom alávetettsége és széttagoltsága gránitszilárdságú.
Nem lehet szó bármiféle autonómiáról, vagy tényleges helyi részvételről a döntésekben.
Macron úr népnyúzó gazdaságpolitikája és a francia tömegek megtévesztésére alapuló kormányzása ellenben sokkal kevesebb sikerrel kecsegtet az ottani polgárok nagyobb tudatossága és önbizalma miatt.