Ha lenne baloldali főpolgármester jelölt Budapesten

Ha lenne baloldali főpolgármester jelölt, az nem más pártok bűneit relativizálná (pl. a HírTv-ben), hanem a saját programját és a budapestieket képviselné minden erejével. És azt a programot nem szabotálhatnák neoliberális és korrupt szövetségesek.

Ha lenne baloldali főpolgármester jelölt, az tudná, hogy a szegénység egy hatalmi struktúra eredménye. A baloldali főpolgármester jelölt a szegénységet, és nem a szegényeket szeretné megszüntetni.

Ha lenne baloldali főpolgármesterjelölt, azt a radikális elképzelései különböztetnék meg Tarlós Istvántól, és nem a Fidesz iránti ellenszenv, ezzel potenciálisan átrajzolva a politikai térképet, megkérdőjelezve a politikai berögződéseket. Ha lenne baloldali főpolgármesterjelölt, az nem tévesztené össze Budapestet a belvárossal: tudná, hogy egy radikális elképzelés a többséget érinti, a többség pedig a külvárosban él. Ha lenne baloldali főpolgármesterjelölt, az zöld jelölt lenne, és az a jelölt tudná, hogy zöldnek lenni nem annyi, mint sétálni meg fákat ölelgetni. Az a zöld jelölt nem csak sétálóutcákat képzelne el, ahol lehet vásárolni és kávézni, mint az áhított Nyugaton, hanem vissza szeretné szerezni a városhoz való jogunkat: ellenezné a közterek és az ingatlanok privatizációját; azt, hogy nincs hol lakni, és nincs hol együtt lenni sem. Egy baloldali főpolgármester jelölt nem lekezelő és nem gondolja, hogy ízlése felsőbbrendű: nem gondolja, hogy a plázakultúra az emberi gyarlóság következménye, hanem felismeri, hogy tudatos várostervezés eredménye, melynek célja a közterek privatizációja és az, hogy a városi ember szórakozása a fogyasztás legyen.

Ha lenne baloldali főpolgármester jelölt, azt érdekelné a várospolitika, és nem csak azért indulna, mert nincs más jelölt. Értené, hogy Budapest már régóta nem a lakóké, hanem a befektetőké. Felfigyelne az összefüggésre a rabszolgatörvény és lakhatási válság között: ahogy ellenezné, hogy Magyarország egyetlen erénye az „olcsó munkaerő”, úgy ellenezné, hogy Budapest vonzereje abban álljon, hogy „olcsó város” – olcsó pia, olcsó prosti, olcsó telek, olcsó ingatlan, olcsó szórakozás, és legfőképpen: olcsó befektetésért magas profit. Ellenezné, hogy a bulinegyedet a turisták, és nem a lakók igényeire szabják; hogy a romkocsmák egyre kevésbé a budapesti szubkultúra helyszínei, annál inkább részeg turisták olcsó játszótere; hogy a hetedik kerület egyre kevésbé köztér, egyre kevésbé autentikus, és annál inkább brit legénybúcsúk igényeire szabják – sőt, tudná, hogy egy turisztikai célpont akkor veszíti el a báját, amikor már nem a helyieké.

Ha lenne baloldali főpolgármester jelölt, az értené, hogy a lakhatási válság nem kisebbségi probléma. Tudná, hogy a hajléktalanoknak nem hajléktalanszállóra, hanem hajlékra van szüksége. És azt is tudná, hogy azok a hajlékok léteznek, csak felvásárolták őket. És nem azért vásárolták fel őket, hogy lakjanak benne, hanem profittermelés és vagyonmegőrzés céljából.

Ha lenne baloldali főpolgármester jelölt, azt nem az zavarná legjobban, hogy a metrókocsik oroszok, hanem a jegy és a bérlet ára. Ha lenne baloldali főpolgármester jelölt, az nem gondolná, hogy a biciklista egy különleges különálló kisebbség, akiknek vagy lehet kedvezni, vagy sem. Felismerné, hogy nem profi kerékpárosoknak kell bicikliutat építeni, hanem dolgozóknak, diákoknak, nyugdíjasoknak stb.

Ha lenne baloldali főpolgármester jelölt, az elismerné ugyan Tarlós érdemeit, de azt is tudná, kiket szolgáltak ezek az érdemek: a felsőközéposztályt.

Ha lenne baloldali főpolgármester jelölt, az megkérdőjelezné azt a mítoszt, miszerint Budapesten csak tehetősek élnek. Az a jelölt nem venné készpénznek az ellenzéki szavazókat, hanem őket is igyekezne meggyőzni. Az a jelölt nem gondolná, hogy az ellenzék sikere azon áll vagy bukik, hogy lemegy –e vidékre – legalábbis addig nem, amíg egy budapesti panelnegyedig se jut el, nemhogy Kelet-Magyarországig.

Ha lenne baloldali főpolgármester jelölt Budapesten, nem biztos, hogy nyerne, de megváltoztathatná a jelenlegi politikai térképet.