Több pénz? A német munkavállalók inkább kevesebbet szeretnének dolgozni

A német fémipari dolgozók egy része – a műszakban dolgozók, kisgyerekesek és beteg rokonokat ápolók – ma már dönthetnek, hogy inkább több pénzt visznek haza vagy több szabadidőt kapnak.

Körülbelül 260.000 műszakban dolgozó, kisgyermekes szülő és beteg rokont ápoló elektronikai és fémipari munkavállaló él ma Németországban azzal a jogával, hogy béremelés helyett kevesebb munkaórában kelljen dolgoznia. Az IG Metall fémipari szakszervezet vezetője, Jörg Hoffmann hétfőn mutatta be egy kimutatás eredményeit, melyet az egy évvel ezelőtt kiharcolt új munkavállalói jog gyakorlati megvalósulásáról készítettek. A 2600 üzemben végzett felmérés arra jutott, hogy az érintett munkavállalók 93%-a a több pénz helyett a több szabadidőt választja inkább.

A kollektív szerződés tavaly februárban kiharcolt egyik eleme, hogy a munkaadóknak egy havi bér 27,5%-át minden munkavállalónak el kell utalni az év júliusában. Az érintett munkavállalók ehelyett azonban kérhetnek nyolccal több szabadnapot is, ami, mint most kiderült, a népszerűbb opció lett.

A szerződés további eleme, hogy a három kiemelt munkavállalói csoport tagjai a jövőben kérhetik munkaidejük ideiglenesen heti 28 órára való csökkentését. Ez elsősorban a kisgyermekeseknek és az idős rokonokat ápolóknak jelenthet megkönnyebbülést, akik ezzel néhány évig a munka mellett a családjukra tudnak koncentrálni, hogy aztán a megfelelő időpontban visszatérhessenek a teljes munkaidőre.

Ezeket az új jogokat tavaly februárban nemzetközi sajtófigyelem mellett az IG Metall harcolta ki a német munkaadókkal szemben. A szakszervezetnek évről évre növekszik a taglétszáma, tavaly a rendes tagok száma meghaladta a 2,27 millió főt, az általuk befizetett tagsági díjak pedig az 585 millió eurót (185 milliárd forint). Az erősödő szakszervezet így évről évre egyre jobb alkupozícióba kerül, és ki tudja kényszeríteni, hogy a munkavállalók is részesedjenek a német ipar sikereiből.

(Via: Spiegel.de)