A szatíra és a hazugság tudománya: Colbertet nézni gyógyír a jobboldali agyrohasztásra

John Oliver és Stephen Colbert híresen nagy kritikusai Trumpnak - mindkettőjüknek rendszeresen jelentkező, igen nézett műsora van amerikai csatornákon
John Oliver, Donald Trump, Devin Nunes, Stephen Colbert (AP/Getty/Salon)

Írta: Sophia A. McClennen

Az eredeti cikk a Salon.com-on jelent meg 2018. március 17-én

A hazugság mainstreammé válása a Trump-korszakban káros hatással van
szellemi képességeinkre. A kutatók szerint a szatíra menthet meg minket.

A Nemzeti Lőfegyver Szövetség (National Rifle Association – NRA) idén februárban sugárzott tévé hirdetésében egy ember egy televízió előtt áll, amely különböző betéteket vetít. Az egyikben John Oliver épp a „National Rifle Association” szavakat mondja, egy másikban Alec Baldwin Donald Trumpot parodizálja a Saturday Night Live-ban. A többi bejátszás beszélgetős műsorokból vagy híradókból kivett részletek sorozata. Ahogy pörögnek a betétek, az ember felemel egy nagykalapácsot és összezúzza vele a tévét. Megjelenik a szlogen: „Az igazság a legfőbb fegyverünk.”

Megdöbbentően buta hirdetés. És egyben segít megérteni, hogy a jobboldalnak miért vannak bögyében a humoristák.

Vicces reklám ez, mert mi mutathatná be jobban az NRA agresszív túlzásokra való hajlamát és kifacsart gondolkodásmódját, mint, hogy szétveretnek egy tévét egy emberrel, majd azt mondják: ez az „igazság”. Az NRA logikája szerint tehát az ő fegyverük az igazság, ami egy nagykalapács, mellyel szétvernek mindent, ami nem tetszik nekik. Ennek a reklámnak kellene bebizonyítania, hogy helytelenül állítják be őket agresszív vadbarmoknak. A hirdetés céltévesztésén csak iróniája tesz túl.

Kiakadni a humoristákon, és az igazság elveszejtőiként beállítani őket, nem csak az NRA furcsa szokása. Ez egy jobboldali jelenség.

Sokak által ismert tény, hogy Donald Trump az amerikai történelem legtöbbet gúnyolt elnöke. De a történet másik oldala, hogy történelmünk során ez az első alkalom, hogy humoristákat ennyire következetesen, nyilvánosan és széles fronton támadnak.

Mi van ezekben a humoristákban, ami ennyire felkavarja a jobboldalt?

Nyilván senki nem szereti, ha nevetség tárgyává válik. De elsősorban nem ezért tartják veszélyesnek őket. A veszély abból fakad, hogy ezek a humoristák kikezdik az „igazság” jobboldali változatát, ami valójában hazugságokban, süketelésben és hibás logikában gyökerezik. A jobboldal ellenséges hozzáállását a humoristákhoz minden bizonnyal súlyosbítja, hogy a humoristák nem csak a jobboldal állításaival szállnak harcba, hanem ki is iktatják azokat a mentális folyamatokat, amelyek hatására jobboldali hazugságokat igaznak fogadnánk el.

Sokan rámutattunk már, hogy a nemzetünkre leső igazi veszély a Trump- korszakban az a mentális terhelés, melyet előidéz bennünk. Ez nem csak azokra igaz, akik szélsőségesen elfogultak és egyszerűen elfogadnak mindent, amit a Fox News-on hallanak; ez számunkra is probléma, akik szeretnénk elemző, kritikus gondolkodók maradni.

Mostanra számottevő bizonyítékaink vannak, hogy a Trump korszak létrehozott egy úgynevezett kognitív terhelést – népünk egyfajta mentális kimerülését – mely már olyan jelentős, hogy az álhíráradat szabályos alternatív valóságokat hoz létre. Egy, az álhírek kognitív feldolgozásának folyamatát vizsgáló tanulmány megmutatta, hogy „az álhír többszöri elismétlése akkor is növeli az álhír általunk érzékelt hitelességét, ha a főcímben ott szerepel, hogy a hír állításait vitatják hitelesség-ellenőrzők, illetve akkor is, ha az álhír ellentétes az olvasó politikai nézeteivel.”

2017 elején közölt cikkében Maria Konnikova elmagyarázta, mi történik az aggyal, mikor szakadatlanul hazugságoknak van kitéve. A kutatás, amelyre hivatkozik, bemutatta, hogy agyunknak először el kell fogadni igazságként a hazugságot, hogy elemezhesse, majd visszautasíthassa azt. Idővel agyunk azonban belefárad ebbe a folyamatba, és lassan elkezdi igazságként elfogadni a valótlan állításokat. Ugyanitt egy elképesztő, 2015-ös tanulmányra is hivatkozik, amely bemutatta, hogy ha elégszer ismételték el az emberek, hogy „Az Atlanti-óceán a legnagyobb óceán a földön”, elkezdett úgy tűnni számukra, hogy tényleg az Atlanti-óceán a legnagyobb óceán a földön.

Most már bizonyítékunk is van arról, hogy a Trump-korszak hazugságáradata valóban elsorvasztja agyunk. Először azt gondoltuk, a valótlanságok terjedését megállíthatjuk, ha független hitelesség-ellenőrzők megjelölik az álhíreket, de a fent hivatkozott tanulmány jól mutatja, hogy ez nem jelent valódi megoldást.

És itt jönnek a képbe a humoristák. Eddig még nem készült olyan tanulmány, amely konkrétan összehasonlította volna a szatíra és a hazugság kognitív feldolgozásának folyamatát. Azonban számos kutatás arra utal, hogy a Trump- korszak hazugságai elleni legjobb mentális védekezés a szatirikus komédia. Tudjuk például, hogy a szarkazmust fogyasztó emberek okosabbak, kreatívabbak és jobban megértik az összefüggéseket. Hasznos eszközök, ha át akarunk látni a hazugságokon.

Érdekes, hogy a hazugságok és a szatíra kognitív feldolgozása nagyon hasonló módon történik. Agyunknak mindkét esetben különbséget kell tennie az elhangzott állítások és a valóság között, és mindkét esetben át kell látnia a kétértelmű, vagy oda nem illő állításokon, a mellébeszélésen. Fel kell dolgoznia a hangsúlyt, a kontextust és a testbeszédet, hogy felfogja az elhangzottak jelentését.

A szarkasztikus állítások ilyen tekintetben olyanok, mint a hazugság. „Olyat mondasz, amit valójában nem gondolsz, és a kommunikáció akkor működik megfelelően, ha a hallgató megérti, hogy nem vagy vele őszinte” – magyarázza Richard Chin.

Jellegéből fakadóan a szatíra a Trump-korszakra jellemző agyrohasztás három fő módszerét kezdi ki: a hazugságot, a bullshitet (magyarul: süketelést) és a hibás logikát.

Elnökségének első 406 napjában Trump 2436 félrevezető, vagy valótlan állítást tett. (Frissítés: 649 nap alatt 6420 félrevezető, vagy valótlan állítás – a szerk.) A legtöbb Trump-hazugságokról készülő elemzés, mint például a Washington Post számlálója, egybe számolja Trump hazugságait és bullshitelését – és ez hiba. Pennycook így ír erről: A bullshit és a hazugság közti különbség, hogy mikor az ember bullshitel, nem érdekli a valóság. A cél a hatáskeltés, nem a közlés. De a hazugság persze nagyon is figyelembe veszi, hogy mi a valóság, csak kiforgatja azt.” Ezt megértve látható, hogy Trump a bullshitet legalább annyira – ha nem többet – alkalmazza, mint a hazugságot. És ami még jobb, hogy ezt még el is ismeri. Nemrég azzal dicsekedett, hogy az Egyesült Államok és Kanada között fennálló kereskedelmi mérleg egyensúlytalanságokról szóló állításokat talált ki, mikor Justin Trudeau-val tárgyalt.

A harmadik agysorvasztási módszer, a hibás logika, teljesen más tészta. Az ilyen típusú félrevezetés sok formát ölthet, de ahogy John Oliver is rámutatott, a Trump csapat kedvence a „bezzeg-te-retorika”: „Ezzel feltételezik, hogy minden cselekedet, körülményektől függetlenül, morálisan egyenértékű. És mivel senki sem tökéletes, ezért minden kritika képmutató, úgyhogy csinálja mindenki azt, amit akar.” Trump bezzeg-te-retorikájára jó példa, mikor felvetette, hogy „mindkét oldal” hibázott, mikor Charlottesville-ben egy neonáci szándékosan emberek közé hajtott, halálra gázolva ezzel Heather Heyer tüntetőt.

És itt jön cikkem fő felvetése: tudjuk, hogy az álhírek, Trump bullshitelése és a NRA kifacsart logikája még azokra is hatást gyakorol, akik amúgy nem fogékonyak ezekre a valótlanságokra. Viszont akik szatírát és ironikus komédiát néznek, az idő múlásával sem vesztik el képességüket, hogy megértsék a viccekhez alkalmazott kreatív félrevezetést. Miért fáradunk bele a hazugságok feldolgozásába, és miért nem az ironikus komédiába? És a szatírát nézők valóban jobban kiszúrják a hazugságokat?

További kutatások szükségesek, hogy megalapozott állításokat tehessünk, de úgy tűnik két fő oka lehet annak, hogy a szatírát nézők jobban átlátnak a hazugságon, mint a szatírát nem nézők.

Az első, hogy a szatírát nézők szeretik használni reflektív kognitív képességeiket. Ezek használata erőfeszítést, mérlegelést, és munkamemóriát vesz igénybe. Az intuitív kognitív képességeink ezzel szemben nem igényelnek magasabb szintű tudatosságot. Pennycook (a kognitív tudományok, viselkedéstan és pszichológia kutatója – a szerk.) szkeptikus maradt, mikor felvetettem neki, hogy a szatíra potenciális védekezés lehetne a Trump-korszak valótlanságaival szemben, de azt megjegyezte, hogy valószínűleg van átfedés az analitikus gondolkodásra hajlandó emberek és a szatírát nézők között. „Az emberek valóban osztályozhatók aszerint, hogy mennyire hajlandóak az elemző gondolkodásra.”

Több tanulmány is kimutatta, hogy a jobboldali ideológiát követők elfogultabbak, valamint kevésbé tolerálják az iróniát és a humoros túlzásokat. A legfrissebb tanulmányok szerint azonban a baloldal és a jobboldal egyaránt felül az álhíreknek. A kritikus különbség tehát nem a baloldali vagy jobboldali politikai beállítottságúak között, hanem az analitikus és az intuitív gondolkodók között van.

A szatíranézők ellenállóképességének másik lehetséges oka, hogy a humor feldolgozása élvezettel jár. Egy nevetést vagy derűt kiváltó viccet megérteni kognitív jutalmazást jelent. A viccek analitikus és érzelmi folyamatokat is gerjesztenek bennünk. Samantha Beet, Colbertet, vagy Olivert nézni, amint lebontanak hazugságokat, szórakoztató, és mindeközben igénybe veszi elemző képességeinket. A szórakozás lehet az egyik oka annak, hogy a viccekbe nem, csak a hazugságokba fáradunk bele az idő múlásával.

És talán épp ezért támadják a humoristákat: mert veszélyeztetik az NRA-t, Trump-narratíváit, és a jobboldali szélsőségeket. Minden alakalommal, mikor egy humorista viccet csinál a jobboldali gondolkodásból, egyben segíti elemző gondolkodásunk fejlődését, miközben szórakoztat minket.

A probléma a hazugság kultúrájával (már a mentális kimerítésünkön túl), hogy könnyen lehet, hogy a demokratikus értékek hanyatlása miatt alakul ki. A Democracy Voter Study Group által, épp ezen a héten kiadott tanulmány szerint aggasztóan magas az autoriter államberendezkedés támogatottságának aránya az Egyesült Államok szavazóinak körében. Trump nem tűnik a demokrácia túl nagy rajongójának, de most már azt is tudjuk, hogy az amerikaiak sovány többsége – csupán 54%-a áll következetesen a demokrácia pártján. Ráadásul az autoriter berendezkedést leginkább a politikától elhidegült és elidegenült emberek támogatják. Olyan emberek, akik bizalmatlanok a szakértőkkel szemben, kulturálisan konzervatívak és negatívan viszonyulnak a kisebbségekhez. Ugyanez a demográfiai csoport az, amelyik nem szereti, és amelyik a nemzetre nézve „veszélyesnek” vélheti a politikai szatírát.

Lehet, hogy a jobboldal igazi problémája a politikai stand-uppal nem az, hogy nem értik a viccet; hanem az, hogy pontosan értik, hogy a viccek mit tesznek nézeteikkel.

*

Sophia A. McClennen a Pennsylvaniai Állami Egyetem Nemzetközi kapcsolatok és összehasonlító irodalom professzora. Írásai a kultúra, a politika és a társadalom határterületeiről szólnak. A szerzőről részletesebben itt olvashat, további cikkei itt és itt érhetők el.