Bernie Sanders szerint is aljas és kontraproduktív, amit a magyar kormány művel

Bernie Sanders, Vermont független, baloldali szenátora több demokrata képviselőtársával együtt fejezte ki komoly aggodalmait a magyar demokrácia állapotával kapcsolatban egy David Cornsteinnek címzett levelében.
Cornstein amerikai nagykövet állításával szemben – miszerint a CEU elüldözésében a „kormány is hibás, és az egyetemnek is jobban kellett volna törekednie a megállapodásra”-, a levél a cinikus relativizálás és mismásolás helyett egyértelműen a magyar kormányt jelöli meg felelősként.
Kijelentik továbbá, hogy a CEU az amerikai szenátus és képviselőház teljes körű támogatását élvezi, cáfolva ezzel azt a kormánypropagandista kánont, amely szerint az egyetem közjogilag és társadalmilag is illegitim.
A levél írói szerint Cornstein egyáltalán nem tett meg mindent azért, hogy a CEU Budapesten maradhasson a kezdeti ígéretei ellenére.

Cornstein és Orbán az Amerikai Nagykövetségen

A levél kritizálja továbbá a gyakorlatilag egy kézben összpontosuló kormánypropaganda médiumok túlsúlyát, amellyel brutálisan beszűkült a szabad sajtó tere és az abban dolgozók kitettek a kormányzati megfélemlítésnek.
Az Átlátszó értesülései szerint a nagykövet Orbánnal nézte a Fradi-Videoton meccset, miközben többezres tüntetés zajlott az MTVA székházánál.

Az új jobboldali médiaholding ügyének nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítése rendelettel egyébként a magyar közjogban példátlan, nonszensz és a végletekig cinikus, de értékítéleteket nélkülözve is konkrétan jogszerűtlen. Hiszen így nem vizsgálhatja a Gazdasági Versenyhivatal az egyesülés jogszerűségét, holott autonóm államigazgatási szervként pont a depolitizálni kívánt terület miatt hozták létre. Komoly beismerő vallomás tehát a rendelet, hogy már a kormány által leuralt autonóm államigazgatási szervekre sem lehet bízni vizsgálatokat, mivel olyan brutális és egyértelmű a jogszerűtlenségük, hogy nincs az a fideszes csinovnyik trükközés és szabálytalan vizsgálat, amelynek eredménye jogszerűnek találná a történteket.

A levél továbbá kitér a kormány Moszkvához való közeledésére is, amelynek ékes bizonyítéka, hogy a jogerősen elítélt köztörvényes bűnözőnek és Putyin szövetségesének, Nikola Gruevszkinek biztosított menedékjogot.