Klíma-játék, amiben mindenki veszít

A semmit ünneplők 2015 december 12-én Párizsban (Fotó Arnaud BOUISSOU/COP21/Anadolu Agency/Getty Images)

Magyarországra is eljutott egy érdekes vita a globális éghajlatváltozás mibenlétéről, okairól. A kapitalizmus okozta a klímaváltozást, vagy az utóbbi évtizedek neoliberális gazdaságpolitikája tehető felelőssé? Esetleg egyszerűen buták a törvényhozók? A globális gazdaság szereplői egy ördögi játékba sodródtak, amiben csak a klíma pusztításával lehet előnyhöz jutni, a játék végén pedig mindenki veszít. A Föld pedig megszívta.

Natheniel Rich szerint a klímaváltozás megállítható lett volna a 80-as években, és csak egy kevésen múlt, hogy nem született semmilyen szabályozás az üvegházhatású gázok kibocsátására. Naomi Klein amellett érvel, hogy a neoliberális kapitalizmus nem tehető önmagában felelőssé, azonban kétségtelenül sokkal súlyosabbá tette a klímahelyzetet. (Ez a Mércén jelent meg magyarul)

Klíma játékelmélet

Az 50-es évek óta nagyon nagy biztonsággal tudjuk, hogy mit okoz az emberiség a Földdel az üvegházhatású gázok korlátozatlan kibocsátásával, mégis soha semmilyen komoly szabályozás nem született az üvegházgáz kibocsátás csökkentésére. Se nemzeti törvények, se nemzetközi egyezmények (pl a most 3 éves párizsi klímaegyezmény) nem tudtak számottevő hatást kiváltani, pedig a tudományos tények makacsul kiáltanak a döntéshozók arcába: megöljük a bolygót. Se a kiotói, se a párizsi egyezmény nem tartalmaz azonban se konkrét intézkedéseket, se szankciókat a vállalásaikat nem teljesítő országokkal szemben. Ezt csak tetézi, hogy a két legnagyobb kibocsátó, Kína és az Egyesült Államok magasról tesz az egészre.

Semmi értelme igaz? Miért nem születtek hatásos egyezmények és törvények?

Véleményem szerint ennek oka globális gazdaság működésében keresendő. Mivel a szén-dioxid kibocsátással járó energiatermelés szinte mindig olcsóbb, stabilabb és elérhetőbb, mint a tiszta energia, ezért minden gazdasági szereplőnek érdekében áll azt választani. Ha két autógyártó közül az egyik napenergiát használ, a másik pedig szénenergiát, akkor szenet használó gyártó versenyelőnybe kerül, és előbb utóbb lehagyja a tiszta energiát használót. A napenergiát használó gyártó csődbe megy, mert egy ugyanolyan autót csak sokkal drágábban tud forgalomba hozni. A példa persze egyszerűsítő, de a lényeg, hogy a gazdaságot profitra játsszák, nem CO2 kibocsátás-csökkentésre.

Eddig egyszerű a megoldás: hozzunk törvényeket szén-neutrális energia felhasználást elősegítendő. Például vezessünk be szénadót, melyet a fosszilis energiahordozók felhasználása után kéne fizetni, és támogassuk a szén-neutrális energetikai beruházásokat (napelem parkok, szénerőművek stb.). Ilyen buták a törvényhozók? Sajnos nem ilyen egyszerű.

A globális piacgazdaság pályáján nem csak cégek, hanem nemzetállamok is versengenek egymással. Ha az Egyesült Államok drágább (de tisztább) energiahordozókra vált, akkor versenyhátrányba kerül a szénkészleteit kíméletlenül kihasználó Kínával szemben. A nagyhatalmak közötti versenyben pedig a fennmaradás a tét, így nem reális azt várnunk, hogy engedjen akár Amerika, akár Kína. Európában is csak látszatintézkedések születtek, hasonló okokból. Indiában pedig több százmillió emberhez nem jut el elektromos áram, így nem érzik jogosnak, hogy a fejlett államok azt várják tőlük, hogy csökkentsék a kibocsátásukat, akár polgárai százmillióinak nyomora árán.

Rövid távon tehát mind a nemzetállamok, mind a vállalatok versenyelőnyhöz jutnak a szén-dioxid kibocsátás növelésével, ezért hatásos nemzetközi klímavédelmi egyezmények és klímavédelmi törvények létrehozása gyakorlatilag lehetetlen.

Jöjjenek a zöldek?

Egy próbát azért talán mégis megér.

Zöld pártok/mozgalmak kormányra szinte sehol nem tudtak kerülni a világon, mégis tettek egy próbát a változtatásra. Az átlagember gondolkodására próbáltak hatni, elérni, hogy jusson eszünkbe a környezet védelme a mindennapjaink során, és próbáljunk eszerint élni.

Cseréljük a villanykörtét energiatakarékosra, és ne fűtsük fel a lakást télen csak 20 fokig. Ne együnk húst, hogy hatékonyabbá tegyük a mezőgazdaságot. Vegyünk napelemet, váltsunk elektromos autóra, vagy biciklire, vagy tömegközlekedésre. A zöld mozgalom hasonló célokat tűzött ki maga elé az elmúlt évtizedekben. A zöld paradigma szerint az egyének kollektív cselekvésével/belátásával lehet elérni, hogy drasztikusan csökkentsük a szén-dioxid kibocsátást. Sikerülhet?

Eddig nem sikerült.

Az emberek ugyanis nem fognak biciklivel járni, ha mehetnek autóval, és nem fognak tofut enni, ha a hús is elérhető. Az emberek máshogy működnek. Az éghajlatváltozás egy érzelmileg nagyon nehezen megélhető dolog. Egyfajta távoli ígéret, ami a távoli jövőben fog bekövetkezni (már ha egyáltalán elfogadják az ember okozta éghajlatváltozás tényét).  És ha még el is hiszik, hogy a felmelegedés valós, nem érzik, hogy az egyéni cselekedeteikkel sokat hozzájárulhatnak a változáshoz. A legtöbben azonban csak közönyösek az egésszel kapcsolatban. Nincs véleményük se az éghajlatváltozásról, se a megoldási javaslatokról, ezért teljesen érthető, hogy nem fognak drasztikusan változtatni az életükön a klíma védelmében. A zöld mozgalom nem hajlandó tudomásul venni-e tényt, és továbbra is az egyén felelősségeként értelmezik a klímaváltozás elleni harcot.

Akkor mi megoldás?

Hétmilliárd ember nem fog egy emberként cselekedni, így a zöld mozgalmi út nem járható. A vállalatok és az államok pedig az ostoba klíma-játékot játsszák, melynek végül csak vesztesei lesznek, kilépni viszont nem lehet belőle. A probléma gyökere, hogy egy globális problémát nemzetállami szinten, törvényekkel és egyezményekkel próbálunk megoldani.

A klíma-játékot akkor lehet megnyerni, ha csak egyvalaki játszik.

Képzeljünk el egy világszintű kormányt, mely klímavédelmi törvényeket hoz. Szén-adó, kiterjedt támogatási rendszer a megújuló energiákra. Globálisan. Ki veszít ebben a klíma-játékban? A vállalatok veszítenek, igen, de a versenytársak hasonló veszteségeket szenvednének. A megújulók teljesen kiszorítanák a fosszilis energiahordozókat. Sőt globális beruházások is megvalósíthatóak lennének, melyek a már levegőben lévő szén-kivonására irányulnak. 10-20 év alatt megnyernénk a klíma-játékot. A nemzetállamok versengése nem gátolná tovább a megoldást. Egy ilyen világban már „csak” a vállalati lobbit kellene legyűrnie a politikának (egy neoliberális világkormánnyal tehát nem működik az elmélet).

A realitás az, hogy egy világkormánytól, vagy egy világméretű államtól jelenleg igen messze állunk, és egyáltalán nem biztos, hogy más szempontokból kívánatos lenne egy ilyen kreálmány.

Az viszont biztosnak tűnik, hogy globális problémákra, csak globális választ lehet adni. A helyzet reménytelen. A klíma-játék folytatódik. A Föld pedig megszívta.