A kapitalizmus helyzete Magyarországon – ellenzéki illúziók és a szocialista valóság

Orbán Viktor a Coca-Cola üzemben. | Fotó: Barakonyi Szabolcs - Index

Amikor valaki elkezd politikával foglalkozni, mindenképpen az a gondolat van a fejében, hogy a dolgok megváltoztatásához a szűken vett politikai térben kell valami nagyot alkotnia. Ez sokszor egy párthoz, mozgalomhoz, civilekhez való csatlakozás, amik jellemzően rendszerszintű változást ígérnek, és – Magyarországon szinte minden esetben – a fennálló problémákat egy-két kritikus pontból vezetik le. Ezek a csoportosulások úgy próbálják megoldani a politikai válsághelyzetet, hogy a saját agendájukat előtérbe tolva bizonyítgatják, ez az egy-két kritikus pont a valódi veszély a társadalomra nézve, aminek a megoldását csak náluk találhatod meg.

Magyarországon ez a kormánypárt narratívájában három egyszerű szóra szűkíthető le: migránsok, Nyugat, Soros. Az ellenzék esetében még egyszerűbb a helyzet: Fidesz. Miközben mindkettő rendkívül leegyszerűsítő és durva általánosítása a kialakult helyzetnek, mégis a Fidesz sikere nagyrészt abban áll, hogy képes egy tágabb perspektívát nyújtani, és a problémát igyekszik egy nemzetközi kontextusba helyezni, miközben az ellenzék nagyrészt láthatóan képtelen kialakítani azt a narratívát, ami egyfelől jelentősen különbözne a Fideszétől (a Jobbik és a Fidesz elképzelései csak máshová rakják a hangsúlyokat), vagy bármiféle eredetiséget, kreativitást mutatna.

Amikor néha-néha felcsillan egy elemzés, ami próbálja összefüggéseiben elemezni a kialakult helyzetet, jellemzően nem jut túl a szűken vett politikai dimenzión és – mint Filippov Gábor cikke – a magyarországi helyzetet egy hibának látják az egyetlen helyes úton, a liberalizmus útján. A magyar „ellenzéki” értelmiség nem akarja beismerni, ami nyilvánvaló és amivel a Fideszt valóban lehet vádolni: Orbán Viktor Magyarországon a nyugati kapitalista országok helytartója.

Az, hogy ezt nem teszik meg, nem véletlen. Nagyon kellemetlen kapitalizmusról beszélni, hiszen azonnal kommunistának kiáltják az embert. Ráadásul ezek a pártok és értelmiségi holdudvaraik egykor nagyon vidáman látták el a kapitalista helytartó szerepét (amit akkoriban a Fidesz rendszeresen kritizált). Ez az értelmiségi réteg képtelen rá, hogy akárcsak elképzeljen egy olyan Magyarországot, ami valódi gazdasági függetlenségre törekszik, ahol, mint ahogy Petőfi írja:

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán

Ezeket a gondolatokat igyekeznek minél messzebb hajítani, hiszen mi értelme van úgy hatalomra kerülni, hogy valóban felelősséget vállalunk az országért? Miközben a Fidesz gyűlöletében képesek sokszor elég radikális megoldásokat választani, addig valódi politikai fordulat meghozatalát nem hajlandók se elfogadni, se elképzelni. Az a rendszer, amit kínálnak, habár bizonyos elemeiben lehet más, mint a Fidesz, egészében egyáltalán nem különb nála. Az ellenzéki gondolkodók valódi ötlettelensége abból fakad, hogy a Fidesz politikáját csak kulturális, vagy korrupciós szinten tudják és akarják kritizálni. Nem  csak félnek megfogalmazni a valódi kritikát, de képtelenek is erre.

Orbán Viktor ezzel szemben miközben lényegében mindent megad a külföldi vagy éppen a magyar tőkének, mindent megtesz a magyar emberek minél nagyobb mértékű kizsákmányolásáért, szomorúan vagy dühösen lamentál azon hogyan szakadnak szét a családok (Nyugaton), hogyan válik semmissé a nemzeti kultúra (Nyugaton), hogyan lesznek egyre kiszolgáltatottabbak az emberek a nemzetközi gazdasági és főleg kulturális nyomásnak (természetesen Nyugaton).

Az a recept, amit ő használ se különösebben eredeti vagy kreatív, ugyanezeket az elemeket számos nyugati jobboldali politikai formációnál láthattuk az elmúlt években. A Nyugat hanyatlása, amit csak mi, akik az igazi értékeket visszük tovább, állíthatunk meg, az ostromlott vár, ahol folyamatosan készültségben kell lenni, és nem csak külső, de belső ellenségeink is vannak, olyan toposzok, amiket számos nyugati párt, különösen azok, amik összekapcsolják a liberalizmust a bevándorlással, előszeretettel alkalmaz. Ugyan valamiféle valóságalapja van a Fidesz zászlóra tűzött ideológiájának, de nagyrészt inkább csak fikció, a pontokat lóugrásokkal kapcsolja össze, ha egyáltalán.

Az, hogy a családok szétmennek és a család mint érték egyre kevésbé biztos alap mindenki számára, a nemzeti kultúra lassú vergődése és az a kiszolgáltatottság, amit szinte minden ember érez a nemzetközi tőkével szemben, nem csak Nyugaton valósul meg, de mindenféleképpen Magyarországon is. Azzal, hogy a Fidesz Soros Györgyöt, amerikai marginális liberális közegeket vagy akár a bevándorlást teszi meg, mint felelősöket, egy nagyon ügyes játékot játszik, hiszen az, amit mi tradicionális nyugati kultúraként értelmezünk valóban válságban van.

Csakhogy ami ezeket elsősorban fenyegeti, az az egyre erősödő neoliberális konszenzus, még olyan államokban is, amik nyíltan vagy burkoltan autoriter rendszereket építenek ki. Ezt a konszenzust a Fidesz bár szavakban tagadja, de tettekben rendkívül pragmatikus módon kiszolgálja, hiszen ez biztosíthatja neki a hatalmat belföldön. A német autógyárak számára jobb egyetlen autokrata vezetővel kiegyezni évtizedekre, mint folyton változó kormányokra nyomást gyakorolni, és Orbán Viktor ugyanolyan lelkesedéssel szavazza meg a Kanadával kötődő szabadkereskedelmi egyezményt (és persze megmagyarázza, hogy miért is olyan jó a „szabad” kereskedelem), ahogyan támogatja azoknak a rovarölő szereknek a használatát, amik a méhek tömeges pusztulásához hozzájárulnak. Egyedül a bevándorlás ellen „küzd” látványosan Uniós szinten, de a magyar emberek kiszolgáltatottságát ugyanúgy biztosítja, mint elődei, Gyurcsány Ferenc vagy Bajnai Gordon.

Miközben látványos csatákat vívnak marginális, elsősorban kulturális kérdésekben, a Fidesz-rendszer alapjait senki nem kérdőjelezi meg, így az ellenzék, hogyha egy-két csatát meg is nyer, a perspektíva hiánya miatt a háborút mindenképpen elveszíti. Ami még szomorúbb, hogy ezt úgy teszi, hogy sokszor látványosan elfogadja a Fidesz álláspontját, annak reményében, hogy majd ha ugyanolyan lesz, mint a Fidesz, akkor a választó őt választja. Margaret Thatcher mondta, hogy az ő valódi sikere az volt, hogy az ellenzék is csak az ő paradigmái között tudott gondolkodni. Ugyanez igaz itthon is, és olyan emberek, akik egyik nap még tagadnak mindent, amit a Fidesz mond, másnap elfogadják, a választói bölcsességre vagy valami hasonlóra hivatkozva.

Ezzel szemben mi azt gondoljuk, hogy igenis van helye annak, hogy a Fidesz rendszerének a gyökereit és alapzatát megkérdőjelezzük. Az a rendszer, ami a munkások kizsákmányolására, a nők elnyomására és a kisebbségek megszüntetésére alapul, nemcsak valami fennkölt erkölcsi norma szerint tarthatatlan, hanem milliók érzik azt a húsbavágó valóságot, amit a NER képvisel.

Az emberek valódi félelmeit kell kezelni, ami a rögvalóságban gyökeredzik, hiszen valóban félnek attól, hogy a családjuk, a kultúrájuk megsemmisül, hogy kiszolgáltatottak lesznek a tőkének, hogy az életük eldobható, értéktelen és értelmetlen. Ezekre a félelmekre olyan válaszokat kell adni, amik reményt nyújtanak, olyan közösségeket létrehozni, amik egymás támogatásán és tiszteletén alapulnak. A vagyont úgy kell elosztani, hogy a tisztességes élet feltételei mindenki számára adottak legyenek. A mi küldetésünk az, hogy ezeket az utakat bemutassuk és olyan alternatívákat hozzunk létre, ami valóban gyökeres változást tud hozni a magyar közéletbe.