Egyre biztosabb, hogy EP képviselő lesz Janisz Varufakisz

A volt görög gazdasági miniszter az Európai Parlamentben folytathatja

Yanis Varoufakis

Janisz Varufakisz új pártja, a Demokratie In Europa (Demokráciát Európában) vasárnap debütált Berlinben, a párt első kongresszusán. A párt annak a páneurópai baloldali mozgalomnak a németországi tagja, amely 2016-ban indult, és amely DiEM25 néven vált ismertté (Democracy in Europe Movement 2025 / Demokrácia Európában Mozgalom 2025).

A kongresszus talán legfontosabb napirendi pontja a párt EP listájának felállítása volt, amelyet a volt görög pénzügyminiszter vezet, és 10 férfi és 10 nő felváltva követi egymást rajta. A második helyre egy osztrák közgazdász, Daniela Platsch került, míg a DiEM25 másik alapító tagja, a horvát filozófus Srećko Horvat a harmadik helyet kapta a listán. A maguk nemében mindannyian hozzájárultak Varufakisz mozgalmának és szellemiségének terjedéséhez – Platsch egy osztrák baloldali pártnak, a Der Wandelnek az elnökségi tagja, amely már megmérettette magát a 2014-es EP választáson az Osztrák Kalózpárttal és a KPÖ-vel (Kommunistische Partei Österreichs / Osztrák Kommunista Párt) karöltve, míg Horvat gyakori szerző a Guardianben, az Al Jazeerán és a Der Spiegelben, valamint öt könyve jelent meg több nyelven, többek között németül, mandarin kínaiul, spanyolul és angolul.

Janisz Varufakiszt talán senkinek nem kell bemutatni, de amit érdemes róla tudni, hogy matematikát és közgazdaságtant tanult az Egyesült Királyságban, a ’80-as években a Cambridge-en oktatott, megjárt egy ausztrál és egy görög egyetemet is, még a Valve-nál is dolgozott, míg végül 2015-ben fél évig ő volt Görögország pénzügyminisztere az első Cíprasz-kormány alatt. Ő volt az, aki a görög válság közepette azért kampányolt, hogy Görögország megtagadja az Európai Bizottság, az IMF és a Európai Központi Bank által javasolt harmadik mentőcsomagot, ami súlyos megszorításokat rótt volna a görög szociális ellátórendszerre, és amelyet egyébként a görögök népszavazáson is elutasítottak. Miután Varufakisz saját bevallása szerint Cíprasz kormánya kérést kapott az EU-s tárgyalódelegációtól, miszerint a pénzügyminiszter személyének cseréje esetén hajlandóak csak folytatni a tárgyalásokat, és miután, ismételten csak saját bevallása szerint, Cíprasz a népszavazás estéjén egy kormányülésen bejelentette, hogy hajlandó elfogadni a mentőcsomagot, Varufakisz lemondott. Később kiderült, hogy a pénzügyminiszter hivatali idejében azon dolgozott, hogy létrehozzon egy alternatív valutarendszert (amely visszavezette volna a görög drachmát) arra az esetre, ha az országot ki kell manőverezni az eurozónából. A 2015-ös előrehozott választáson már nem indult parlamenti képviselőnek, inkább egy Európát átölelő mozgalmon kezdett dolgozni. Ez lett végül a DiEM25, amely a European New Deal programjával vág neki a 2019-es EP választásoknak.

A mozgalomhoz eddig francia (Génération.s, Benoît Hamon 2017-es szocialista elnökjelölt pártja), lengyel (Razem), portugál (LIVRE, Rui Tavares korábbi EP képviselő pártja), dán (Alternativet), olasz (Democrazia e Autonomia, Luigi de Magistris, Nápoly polgármesterének pártja), német (Demokratie in Bewegung és Demokratie In Europa), és természetesen görög (MeRA25) pártok csatlakoztak.

Varufakisz döntése egyrészről érhető: a német kormány a múlt héten jelentette be, hogy a 2019-es EP választáson, csakúgy, mint a 2014-esen, Németországban nem lesz parlamenti küszöb a pártok számára. Ennek a választási szabálynak köszönhetően került be 2014-ben az Európai Parlamentbe többek között a német Kalózpárt 1.45%-kal (Julia Reda képviselő munkásságát egyébként érdemes követni), az Ökológiai Demokratikus Párt 0.64%-kal (ők egy érdekes, főleg Bajorországban jelen lévő regionális és konzervatív ökopárt), vagy a Die PARTEI, Németország viccpártja is 0.63%-kal. De így jutott mandátumhoz a neonáci Német Nemzetidemokratikus Párt is 1.03%-kal és a német Családok Pártja is 0.69%-kal. Varufakiszék németországi indulása tehát gyakorlatilag garancia arra, hogy a pártnak lesz képviselete az Európai Parlamentben, akár több EP képviselői helyet is megszerezhetnek.

Másrészről viszont a DiE indulása könnyen szavazókat vehet el a jelenleg 9% körül mért baloldali Die Linke-től, vagy a CDU/CSU után mostanra Németország második legnagyobb támogatottságát maga mögött tudó Zöldektől (Bündnis 90/Die Grünen – 21%), és tovább lökhetik a sír felé a német Szociáldemokratákat (SPD), akik az utóbbi hónapokban a német kormányválság hatására támogatottságuk negatív csúcsait döntögetik.